2014. április 28., hétfő

Fenyőrügy szörp és lekvár készítése,gyógyhatása

Györgyi barátnőm mesélte,hogy gyerekkorában egyik kedvence volt a fenyőrügy rágcsálása az édeskés íze miatt.Persze nekem is ki kellett próbálnom.Hát....nekem nem lett elsőre a kedvencem.Utána néztem a gyógynövényes könyveimben és nagyon sok mindenre lehet használni.
Fenyőfát bőséggel találunk a természetben, de a vidéki kertekben is akad bőven belőle. Ajánlott a közlekedési utaktól „tisztes távolságra”, ahol nem éri a sok por, füst, benzingőz. A szörphöz használandó zsenge hajtásvégeket ugyanis nem szabad megmosni, hogy zamatukból ezáltal ne veszítsenek.
Ha tehetjük, ne hatalmas fákról, hanem inkább fiatalabbakról szedjük le a zsenge hajtásvégeket. A leggyakoribb a lucfenyő, de a nedű elkészítéséhez bármilyen fajtájú fenyő megfelel. A szezon elkezdődött, május végéig, június elejéig tart, így kezdődhet az akció! A szörp elkészítésének technikája nagyon egyszerű, mellesleg jól bevált, mert nálunk évek óta így készül a finomság.
Szedünk annyi hajtásvéget, amennyit akarunk – persze bőven kell belőle – és mosatlanul egy nagy lábasba tesszük. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, majd a tűzre tesszük. Amikor bugyogni kezd, 5-6 percig forrásban hagyjuk. Fedőt teszünk rá, s 24 órán keresztül pihentetjük. A kihűlt és már ekkor illatos levet nagyon finom szűrőn keresztül átengedünk. Megmérjük űrtartalmát, s ahány liter fenyőlénk van, annyi kilogramm cukrot (én 60 dkg adtam 1 literhez) és literenként 1 dkg citromsavat adunk hozzá. Következik az újabb forralás: amikor gyöngyözni kezd, néhány percig még 2-3 percen át a tűzön hagyjuk.
Végezetül következik a palackozás. Tartósítószert ne tegyünk a szörpbe! Úgy zárjuk le, hogy két réteg bevizezett befőzési fólia közé késhegynyi nátrium-benzoátot tegyünk, majd ezt az üveg szájára húzva tekerjük rá a fedelet. Mehet is a forró üvegben a száraz dunsztba.




Fenyőrügy szörp másképp
5 literes üvegben rétegezzük a cukrot és a fenyőrügyet, úgy, hogy kb. 2 cm vastagon tegyük a fenyőrügyet és rá 2 cm vastagon a cukrot. 2 nap alatt összeesik, akkor megint rétegezünk rá fenyőrügyet és cukrot.  Ha összeesett, akkor felöntjük 5 literenként 3-4 liter vízzel és összefőzzük. Ha szörpöt készítünk belőle, miután felfőztük leszűrjük, üvegekbe töltjük és dunsztoljuk.
Dzsemet is készíthetünk belőle, ha a főzés után összeturmixoljuk. Utána akárcsak a szörpnél üvegekbe töltjük és dunsztoljuk.E csodálatos ízű szörp színe barnás-sárga lesz, mely nem csupán utánozhatatlan ízéért válhat kedvencünkké. 
Az illatos fenyőrügy szörp, teák kiegészítőjeként ki kiváló.



A fenyő lekvár
A kiáztatott fenyőrügyet leturmixoljuk, és cukorsziruppal eltesszük télére, A tartósításhoz az aszkorbin savat ajánlom!
Hogy van e gyógyhatása?Hát persze hogy van. :)
Kiemelkedő hatásfokkal gyógyítja a légúti betegségeket. Csillapítja a köhögést, a torokfájást, nyugtatja a légutakat. Hatékony gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, nyákoldó, enyhe vizelethajtó hatása is széles körben ismert. Rendszeres alkalmazása során növeli a szervezet ellenálló képességét, nyugtatja a légutakat. Tüdőerősítő hatásáért köhögéscsillapítóként használják
A fentiek mellett reumatikus bántalmakra, köszvény kezelésére is eredményesen alkalmazható
Ennek a szirupnak az, az áldásos hatása, hogy a kezdődő bakteriális fertőzéseket teljesen visszaszorítja, az influenzás betegek lázát csillapítja, valamint a száraz köhögést váladékoldó hatásával segíti.

Tipp: Nagyon jó és javaslom a sima rügyfürdőt reumásoknak is. 3-4 marék rügyet megfőzünk és beleöntjük a fürdővízbe. Idegbántalmakra is nagyon jó.

1 megjegyzés:

  1. HOgy történik a letumixolás?

    Én (ahogy az eddigi lekvároknál) botmixerrel próbálkoztam, de nem igazán lett pépes állaga.

    VálaszTörlés